Olyan sokat hallom, hogy egy nárcisztikus ember képtelen harmonikus kapcsolatra, hogy már nekem is unalmas. Igaz ez a legtöbb emberi viszonyra, de biztosan nem az a növényekkel, állatokkal fennálló kapcsolatomra. Maszat az arisztokratikus mélabút sugárzó cocker spániel, vagy éppen kis Mangó, aki a világ legaktívabb és legselymesebb törpeuszkárja biztosan hasonlóan közel állnak a szívemhez, mint a gyerekeim. Mégsem látom őket. Maszat a lányommal él. Egy darabig vetésforgóban volt hol nálam, hol Adélnál, de nem bírtam elviselni amikor egy hétre hozzám került, majd megint el tőlem. Napokig kerestem, szaglásztam a kis ágyikóját, hogy legalább a spanci szagot érezzem, de ez nagyon kicsinált, így kértem Adélt, a kutya legyen vagy nála, vagy nálam, de ezt az állandó változást nem bírom. Adél pedig lestoppolta Maszatot. Így csak a költségeit látom, a ragyogó barna szemeit nem igazán. Mangó pedig egy viharos veszekedést követően távozott az életemből a gazdasszonyával együtt. Nem Mangóval veszekedtem, hanem édesanyjával. Ez már lassan három hónapja volt, de én a mai napig úgy alszom, hogy a hálószoba szekrény ajtaját egy arasznyira nyitva hagyom, ha benn aludna Mangócska, be ne zárjam véletlenül. Mintha jobban kötődnék a kutyákhoz, mint az emberekhez. Persze Manci gazdája is itt van a szívemben, de a bejárati ajtót csak nem hagyom véletlenül nyitva, a szekrényét meg igen, na ennyit erről. Mekkora egy gyáva alak vagyok.

Aki eddig elolvasta az írást, az megérdemli, hogy pár szót szóljak a címben citált növényekről. Dezső és Rezső a két orchidea, illetve tapsoló Bence a papagájvirág. Az ő napjuk egyértelműen a hétfő. Minden hétfőn az orchideák beülnek az őket megillető jacuzziba, azaz pár órát áztatom őket, Bence pedig kap két és fél liter vizet. Nagyon várhatják már a hétfőket. Nevüket akkor kapták, mikor beköltöztem egyedül az új lakásomba és nem szerettem volna magányosan élni, hát nevet adtam a virágaimnak. A viszonyunk kiegyensúlyozott és harmonikus. De hogy jön ide a nárcizmus? Szemfüles olvasó kiszúrhatja, hogy a növényeim a hét minden napján örömet szereznek nekem a jelenlétükkel, a szépségükkel, a belőlük áradó élettel. Cserébe én egyszer a héten vizet löttyintek rájuk és el vagyok telve a saját nagyszerűségemmel, hiszen micsoda pompás arborétumot varázsoltam én a negyedik emeleti lakásomból. Amikor pedig valamelyik orchidea bemondja az unalmast, egy perc alatt pótolom egy másikkal a közeli virágboltból és máris minden rendben van. Jaj. Vanessza erre mondaná, hogy pont ezt csináltam vele is. Ebben a rendszerben én vagyok az egyetlen pótolhatatlan, mindenki más tegye össze a kezét heti egy pohár víztől. Növényekkel azért könnyebb ezt a viszonyt elfogadtatni, mint embertársainkkal. A virágaim szerint könnyen lehet, hogy nem is vagyok nárcisztikus. Egyet el kellene venni feleségül, habár ehhez szükségem lenne egy női nevű virágra.

És nem, nem gondolom, hogy Leon nárcisztikus lett volna. (Leon a Profi, Luc Besson filmje) Ő úgy került a képbe és a képre, hogy hozzám hasonlóan jobban kijött a növényével, mint az emberekkel. Ja, és ő is embereket gyilkolászott.

Érdemes elolvasni az első írást ezen a blogon, a "Használati utasítást." Sokat segít.

https://egynarcisztikusgondolatai.blog.hu/2024/02/27/hasznalait_utasitas_a_bloghoz_illetve_a_szerzohoz