Sokkal nehezebb témát ma nem is választhattam volna. Nemrégiben ismerkedtem meg egy lánnyal, akivel egy nagyon furcsa, őszinte kapcsolatot élek. A kapcsolat persze egyáltalán nem is kapcsolat, azt hiszem bruttó öt alkalommal találkoztunk, de engem egyszerűen lezsibbaszt, hogy nem akarom másnak mutatni magam, mint amilyen vagyok. Talán a második beszélgetésünk során kiböktem, hogy nekem elég sokszor megy a hasam. Azt hiszem, mások nem a fosással ismerkednek. Én pedig csak megmutatom magam. Fosósan, ha éppen úgy alakul. Tudom, hogy az előző barátja hazudozott neki és becsapta, ez nagyon lesújtott, mert magamra ismertem a történetben. Az a srác lehettem volna én is. Pont így hazudtam én is. Hazudtam, többnyire csak magamnak, de aki magának hazudik, az máshoz sem lehet őszinte. Ily módon nagyon hasonlóan éltem, mint az ominózus volt barát. Na, ennek most vége. Inkább ne álljon valaki velem szóba azért, amilyen vagyok, mint hogy velem maradjon ideiglenesen bedőlve a maszknak, amit viselek, én pedig közben folyamatosan azon matekozzak, hogy mikor hogyan kell viselkedjek, hogy le verjem a nagy kapkodásban, magamutogatásban az arcomról a maszkot. Szeretném hangsúlyozni, hogy mikor maszkot húzok, akkor nem tudom, hogy álarcot viselek, hogy másnak mutatom magam. Csak felveszek egy pózt, amit jobb napjaimon el is hiszek magamról.
De milyen egy nárcisztikus ember maszkja? Pont olyan, amilyet te látni szeretnél rajta, illetve olyan, amilyenről ő azt hiszi, hogy te látni szeretnél rajta. Vicces nem? Felvesz egy álarcot, közben lehet, hogy álarc nélkül jobban tetszene, de ezt ő soha nem fogja neked elhinni. Felesleges elmondani neki, az édesanyja már jobban megtanította neki, mint amennyire te fogod. Vagy rájön magától, vagy felejtős az ügy, esélytelen vagy a kedves mamával szemben. Magamról beszélek és a saját anyukámról, így elsődleges forrásból ismerem a sztorit.
Miért visel egyáltalán maszkot a nárcisztikus ember? Mert azt hiszi, azt tanulta gyermekkorában, hogy nem szerethető, ezért megpróbál megfelelni a vele szemben támasztott vélt vagy valós elvárásoknak. Kulcsszó a vélt elvárás. Mivel egy dolgot biztosan tud, mégpedig azt, hogy ha saját magát adja, akkor őt senki nem fogja szeretni, megpróbál olyan lenni, amilyennek ő egy szerethető embert elképzel. Amilyennek elképzeli azt az embert, akinek lennie kellett volna, hogy gyermekkorában olyannak szeressék, amilyen. Érthető ez a mondat egyáltalán? Én értem, de nekem könnyű, én írtam.
Szóval a nárcisztikus ember kurvára nem akar hazudni. Nem igaz, hogy gonosz, aljas szándékkal a szívében megtéveszt és manipulál. Nem. Ő egy elhagyott kisgyerek rettegésével a szívében téveszt meg és manipulál. A végeredmény számodra valószínűleg tökéletesen ugyanaz. Kívülállóknak mindegy, hogy miért csapják be őket, hagyják cserben, belezik ki, de nekünk, nárcisztikusoknak nem mindegy. Mert ha ezt a bennem tomboló kisgyereket el tudom kezdeni szeretni, akkor talán abbahagyja a mészárlást. És akkor egyszer belenézek a tükörbe és nem akarom kerülni a saját pillantásomat.
Persze minden amit a posztban olvastál, lehet tévedés is. Kivéve a hasmenést, azért kezeskedem.
Érdemes elolvasni az első írást ezen a blogon, a "Használati utasítást." Sokat segít.
https://egynarcisztikusgondolatai.blog.hu/2024/02/27/hasznalait_utasitas_a_bloghoz_illetve_a_szerzohoz
