Néha eszembe jut, hogy egy alvajárónak milyen nehéz lehet a sorsa. Lefekszik aluszkálni békében, nyugodtan, aztán mire felébred, a város túlsó felén találja magát kifestve indiánnak, vagy valami ilyesmi. Nekem nincs szükségem alvajárásra ahhoz, hogy álmomban bármilyen kalamajkába keveredjek
Az első megpróbáltatásom, amire emlékszem legalábbis, az házi feladat ellenőrzésekor volt anyuval. Ő éppen átnézte volna a leckémet, lehettem vagy másodikos kisiskolás, amikor a matekhoz értünk. Hát, tök üres a lecke füzetem. Kérddezi is, nem kaptatok házi feladatot? Én őszintén válaszoltam, hogy nem tudom, ugyanis aludtam órán. Micsoda? Mit csináltál? Anyu, én aludtam, így honnan tudhatnám, hogy mi a lecke? Hát így kezdődött.
Aztán alvás közben fegyvert csempésztem a szerb határon, puskákat és egy kisebb falu elfoglalásához elégséges lőszert. Aki még nem követett el álmában pár tíz év letöltendő börtönbüntetést érdemlő cselekményt, az talán nem érti, hogy ez miként fordulhatott elő. Pedig nem olyan komplikált ez. Egy kellemes hajnali vadkacsa vadászat során, ami hajnali öttől tartott körülbelül délig, elfelejtettünk vizet vizet vinni magunkkal. Így vadászat után teljesen kitikkadva ültünk be az akkor már húszéves terepjárómba, amely a Romboló nevet viseli, köszönhetően robosztus megjelenésének és V8-as motorjának, ami mennydörögve tudatja a közelben lévőkkel, hogy mégis ki a főnök. Szóval kiszáradva rogyok be Rombiba, amikor is az ülés alól kigurul egy vizes palack, jó félig lötyög benne a langyos nedű. Meg is húzom gurgulázva, habozás nélkül. Basszameg. Cseresznye. Még tavaly főztem, és a tegnapi buli után maradt valahogy meg, én meg hirtelen víznek néztem. Így történt, hogy az éhgyomorra lehúzott jó deciliter pálinkától kellemesen elálmosodva oldalra dőltem és azonnal elszundítottam. Félálomban hallom, hogy Janó barátom, aki az autót vezeti kérdi, ennék-e egy jó halászlét? Ennék én bármit, csak vizet adjanak előtte, motyogom és alszom is tovább. A következő pillanatban kérdi Janó, hogy hol a személyi igazolványom? Ott van az ajtóban, a térkép zsebben felelem, és aludnék tovább, de valami szöget üt a kótyagos fejembe. MI a fenének kell neki az én személyim? Hát kinyitom a szemem és pislogok párat értetlenül. A szerb határon állunk, már a senki földjén. A magyar határon átmentünk, a szerb határőr vár bennünket a kis bódéjában. Álomittasan megkérdem a barátomat, a puskákat hol tetted ki? Néma döbbenet a válasz, majd egy hatalmas káromkodás. Basszameg, basszameg, elfelejtettem a puskákat. Most mit csináljunk? Azonnal fordulj meg, itt a senki földjén. Inkább a magyar határőr fogjon meg, mint a szerb. Inkább ülök magyar börtönben, mint a szomszédban. Janó viszont úgy megijedt, hogy nem mert megfordulni és egyenesen neki a szerb határnak. Azt hiszem életemben először voltam úgy Szerbiában, hogy nem nyitották ki a csomagtartómat. Cserébe viszont ott álltunk Szerbiában egy rakat engedély nélkül kivitt puskával és lőszerrel. Ezért majdhogynem le is lőnek minket. Úgyhogy tervet kovácsoltunk. A terv lényege az volt, hogy nagyon berúgunk a Pikec csárdában és majd lesz valami. Így is tettünk és égi csoda segítségével négy rekesz sör alá rejtve a puskákat valahogy visszajutottunk édes hazánkba. Lényeg a lényeg, leszögezve a legfontosabbakat: én ártatlanul elaludtam és mire felébredtem, az én tulajdonomban lévő autóban az én tulajdonomban lévő puskákkal külföldön voltam. A hazacsempészés persze már vastagon az én bűnöm volt. az alól nem akarok kibújni. Ez a sztori már vagy tizenöt éve volt, talán már szabadulnék, ha megfognak. Hagyjuk is.
Ahogy ezt a történetet írom, bal lában felpolcolva pihen, jeges borogatásba bugyolálva. Ugyanis valami elreccsent benne tegnap este. Miközben legédesebb álmomban aludtam…
Történt ugyanis, hogy Laci barátom meghívására egy fiú buliban voltam az éjjel. Ahogy az már lenni szokott, fogyott a legkülönbözőbb ital. Én hamar aludni tértem, mert mostanában unalmas fickó lettem, inkább odafigyelek az egészségemre. Amíg a többiek buliznak, én aluszkálok. Mi baj lehet belőle? Fő az egészség. Mivel fogalmam sem volt arról, hogy bármilyen ágy jut-e nekem mikor kidől a társaság, hát lefeküdtem a nappaliban lévő kanapéra. A kanapé kicsit rövid volt, ezért lábamat feltámasztottam a karfára, ott pihentettem békésen. Körülöttem pedig folyt a tivornya. A terv jó volt és a kivitelezésbe sem csúszott hiba, legalábbis egy jó darabig. Valamikor az éjjel két cimbora kisebb cívódásba keveredett, minek során elcsattant egy pofon is, és a letaglózott koma kisebb ívet húzva a földre hullott. Pontosabban csak hullott volna, mert a mázsát meghaladó testsúlyú legény a felpolcolt bal lábam, kitámasztás nélküli bal térdkalácsán landolt. Én konkrétan arra ébredtem üvöltve, hogy reccsen a térdem. Innen jutott eszembe, hogy én azért már párszor megjártam álmomban.
Hogyan kapcsolódik mindez, ha egyáltalán kapcsolódik a nárcizmusomhoz? Hát úgy, hogy én bármikor, bármilyen körülmények között el tudok aludni, ha úgy gondolom, hogy a körülöttem lévő dolgok, legyen az matek óra vagy ordító tivornya, nem rám tartoznak. Megtanultam kizárni, lehasítani a külvilágot. Muszáj volt ezt megtanuljam kiskoromban, mert ha nem tettem volna meg, az nagyon fájt volna. Mint mindennek, ennek a tulajdonságomnak is van jó és rossz oldala, attól függően, hogy mikor használom.
Mindenek esetére ma nagyon körül fogok nézni lefekvés előtt, amikor az ágyamhoz bicegtem.
