Ez a nap is eljött. Pontosabban csak holnap fog eljönni, de hadd igyak előre a medve bőrére, mert az esküvő napján kis eséllyel lesz csak időm blogot írogatni. Szóval úgy döntöttem, hogy elveszem Vanesszát. Azt hiszem, fejlődtem annyit az elmúlt évek alatt, hogy nem veszek magamra mindent, nem hibáztatom állandóan a másikat és nem sajnáltatom magamat. Így egész emberként léphetek ebbe a kapcsolatba.

Ettől persze még narcisztikus maradok. A bennem lakó gyermek sokszor felkiált, hogy valaki vegye már észre, de jóval kevesebbet hisztizik. Ehhez csak annyi kellett, hogy felfedezzem, megismerjem és mindent megtegyek annak érdekében, hogy érzékelje a korlátait. Hogy eddig és ne tovább. Hogy felnőtt ember vagyok, felnőtt felelősségekkel. És nem kell minden vitát, veszekedést megnyerni. Hogy akkor is megmaradok, ha nem győzedelmeskedek. Jó ezt leírni, ilyen tudatosan. Persze ettől még kapok holnap is olyat, hogy a fal adja a másikat, de legalább felismerek ezt-azt.

Fontos is, mert hamarosan megszületik a legkisebb Balázs, és jó lenne ezt a terhet nem rárakni, nem úgy, mint a csodálatos testvéreire, akiknek merőkanállal adagoltam a szenvedésemet, nem pipettával. Sajnálom kicsikéim, mindent megteszek, hogy legalább utólag valamit enyhítsek a lelki nyomoron, amit átadtam.

Persze továbbra is igaz.hogy minden amit leírtam, lehet tévedés is.